Maison
L'historie
Recommendation Acteurs
Parties
La Ville
Les prix, les réalisations
Livres et Films
Mon autre blog
L'écrivian

2015. január 23., péntek

10. Chapitre

Hy Housers!
Visszakaptam a töltőmet! :) Lement a felvételi, és hétfőn meg is tudom, hány pontot kaptam. Amúgy most mondok nektek valamit, amin szerintem meglepődtök majd. Kaptam egy karót bioszból. Én rajongok a bioszért, csak hát, a tanár értem nem rajong túlságosan. De nem baj, majd kijavítom, de megalázott mindenki előtt, ráadásul úgy, hogy oka nem volt rá... De mindegy, nem panaszkodni jöttem, hanem azért, hogy hozzam a jubiláló tizedik részt. Nem lett túl hosszú, összesen 1600 szó, de azért remélem, tetszeni fog! :)
Jó olvasást!
xXx. Alice.

*.*

"- A magánélet modern dolog. A régi kisvárosokban nem voltak titkok! (...)
- Épp azért költöztek az emberek a kisvárosokból a nagyokba, mert nem voltak titkok.
- Sokan pedig maradtak, mert a magánélet hiánya közösséghez tartozással párosult. Kapcsolatokkal."
Másnap reggel tíz körül már felöltözve, és fejfásától sújtottam álltam a kórház bejárata előtt. Ha munka van, akkor munka van. 
- Azt hiszem, antropológustanhallgató leszek. – üdvözöltem Annie-t az osztályon.
- És ezt mégis hogyan találtad ki? – kérdezte szórakozottan.
- Szerintem nekik kevesebb munkájuk van ugyanennyi pénzért. Na, meg nekik nincs lehetőségük itt dolgozni, ergo nem lehetnek mazochisták. 
- Meglehet. – hagyta rám.
- Figyelj, csak, Annie… - kezdtem a fejem fogva. – Téged érdekel a toxikológia, nem? 
- Igen.
- Mennyit kell inni ahhoz, hogy hasogasson a fejem?
- Neked egy sör is elég lenne. Mivel nem iszol, akármennyitől lehetsz szarul.
- Kösz, ez megmagyarázza, miért fogok meghalni. Nyugi, ne mondj semmit, az alkoholmérgezésbe már belehaltam volna. – intettem le. – Nem láttad Martint?
- Azt hiszem éppen leszedi magáról a katatón nőt, mert az előbb ráugrott, amikor kaját akart adni neki. – vonta meg a vállát egyszerűen.
- Ráugrott Martinra? – kérdeztem vissza meglepetten.
- Más is odalehet a pasidért. – nézett rám vigyorogva.
- Nem a pasim. Amúgy gondolom megijedt, és azért.
- Ki tudja, a katatón állapotú skizofréneknek is lehetnek vágyaik. – közölte, majd leült a helyére valami papírmunkát csinálni. 
Az első utam mindjárt a megfigyelőbe mentem. A katatón nő nem volt ott, így gondolom Martin megpróbálta letornázni magáról. Heidi viszont ott feküdt, a szeme nyitva volt, de csak a plafont nézte.
- Heidi. – szólítottam meg. A neve említésére elfordította a fejét, de nem emelte meg.
- Igen? – kérdezett vissza halkan.
- Nova Thompson vagyok. – mutatkoztam be, és egy széket húztam az ágya mellé. – Én kezelem. Vagyis, az a morcos háromméteres pasi a folyosón, de ő csak törvényesen. Ha kedvesnek kell lennem, le se szarja magát. – húztam el a számat.
- Örülök. – továbbra is halkan beszélt.
- Fel kell tennem pár kérdést. Remélem nem bánja mindezt. 
- Nem.
- Nos, ki tudta, hogy ön hova költözött?
- Úgy érti, a zárda után?
- Igen.
- A családom, és pár barátom, akiknek elmondtam, hol találhatnak meg ezután.
- Remélem nem veszi tolakodásnak, de szeretném tudni, hogyan lehetnek egy apácának barátai a renden kívül?
- Még az előző életemből, amikor csak egy vallásos iskolába járó lány voltam Ottawából.
- Értem. Elmondaná nekem, kik ők? 
- Hayley Blue, Camille Poland és talán még Ian Hawthorne is tudhatta. 
- Köszönöm. Heidi, maga penicillinérzékeny. Van más érzékenysége is?
- Allergiám… a mangánra.
- Mégis hogyan? – bukott ki belőlem. – A mangán egy átmenetifém. A 25. a periódusos rendszerben. Hetedik csoport. Kemény, rideg fém… 2000 Celsius fok feletti forráspont. – filozofáltam.
- Ejha. Maga aztán figyelt kémián. – ámult el.
- Tudja, a kvantumkémia egy nagyon érdekes és kötelező tantárgy. – bólintottam. – Mégis mi köze van magának a mangánhoz? 
- Az apám építész volt. Szerinte miatta kerültem vele kapcsolatba. Okolta magát emiatt. 
- Értem… Kezelték?
- Nem, mert úgy gondolták, hogy úgysem kerülök kapcsolatba mangánnal.
- Az érthető. Köszönöm, hogy elmesélte. Volt már bent rendőr?
- Igen, felvette a vallomásomat. 
- Remek, akkor azt hiszem, nem fogják zargatni. – mosolyodtam el, és felálltam.
- Nem is kíváncsi rá? Maga kíváncsinak tűnik.
- Ami nem tartozik rám, arra nem lehetek kíváncsi. Orvos lennék, mindazonáltal, ha maga meg akarja osztani velem, itt vagyok. Csak vigyázzon, én még nem tettem le az esküm. – tártam szét a karom.
Hazudtam. Már hogy a francba ne lettem volna kíváncsi a történetre? De akármilyen jó indokkal hozzáférhettem a vallomáshoz, ha akartam. És akartam is. 
Amikor kimentem a szobából, Martinba botlottam, aki éppen a nővérpulton könyökölve beszélgetett Annie-vel.
- Hahó, Sármőr, mosd ki a zselét a hajadból, nehogy megtetssz véletlenül a hozzátartozóknak. A skizofrének már jó pasinak tartanak. – mosolyodtam el. Martin rámnézett, majd elröhögte magát.
- Beszéltél Heidivel? – kérdezte.
- A jelszó a mangán, Martin, a mangán. 
Furcsán nézett rám, de nem vitattam.

Délben a műszak vége után leültünk kávézni az automata mellé. 
- Szóval, Heidi allergiás volt a mangánra. 
- De a mangán a szervezetünk része, és nélküle lehetetlen például a szaporodás, növekedés, sebgyógyulás…
- Oké, de Heidi allergiás volt rá. Most spekulálni fogok, de van egy olyan érzésem, hogy találni fogunk mangánhiányra utaló dolgokat a leleteiben. Nézd, Heidi alacsony, de úgy elég durván, ráadásul kissé túlsúlyos is. Ezek kapcsolódhatnak az allergiához.
- A legtöbb egészséges étellel vihetsz mangánt a szervezetedbe. Tojás, teljes kiőrlésű gabona magvak, saláta, cékla…
- Ejha! Ezt honnan tudod? – kérdeztem elcsodálkozva.
- Vendéglátóipari szakközépiskolába jártam, négy évig élelmiszerismeretet is tanultam. – közölte magabiztosan. – Sok dolgot nem tudsz még rólam.
- Miért, kung-fu-zol? – találgattam.
- Nem, de folytassuk. A túlsúlya tehát magában foglalja azt, hogy nem biztos, hogy ezeket az egészséges eredetű dolgokat ette, mert tele voltak mangánnal. 
- Így az egyház egészségügyi jelentésében, kosztjában, konyhájában nyomának kellett maradnia. Délután meglátogatom ezt az egyházat. 
- Nem fognak mondani semmit.
- Ha csak nem jövök a bűnökkel. Az egyház egyik szolgája egy olyan ember támadásának esett, aki megszegi a főbűnöket, és csakis maguk segíthetnek, hogy elkapjuk… Ó, hogy én? Én orvostanhallgató vagyok, és kezelem a hölgyet. Sajnos súlyos az állapota, így szükségem van az információkra… 
- Ilyenkor zseniálisnak érezlek. – bólintott. 
A győztesek mosolyával bólintottam.

Délután volt egy két órás előadásom, de utána felöltöztem – a legkevésbé istenkáromlón – és megindultam a városba. Tudtam, hogy bár a zárdát bezárták – haha, bezárták a zárdát -, a városban a rendnek még mindig van egy zárdája. A sors fintora, hogy ha ott szorítanak helyet Heidinek, nem halt volna meg. 
A zárda homlokzatát már a tér felől látni lehetett, de a bejárata két utcával arrébb, egy eldugott helyen nyílt. Először észre sem vettem a kaput, úgy benőtte egy mellette árválkodó cserje. De én nem ezen akadtam ki. Hanem azon, hogy a cserje szót használtam. Mint egész életében biológiát tanult diáknak, tudnom kellett volna, milyen cserje az. Ránézésre láttam, hogy mellékgyökérzete lehetett, és millió információ is eszembe jutott, de a neve nem. És ez nem az az „elfelejtettem” érzés volt, hanem a „nem tudom” fajta.
Viszonylag hamar túlléptem a dolgon, és meghúztam a kopogtatót. Arra számítottam, hogy nem túl hamar fogják kinyitni, hiszen az apácák öregek meg minden, és az élet és reflexfunkciók tudományosan bizonyítottam lassulnak az idő előre haladtával, még azoknál is, akiket kiképezték ez ellen. Mondjuk, pilótáknál megfigyelhető. A nő azonban, aki ajtót nyitott, fiatal volt, talán velem egyidős. Sötét ruhát viselt, ami szigorúan a térde alá ért, a nyakánál zárt, és a könyökéig leért. Mellé semmilyen ékszert nem hordott, a lábán pedig egyszerű papucscipőben lépkedett. Mellette túl színesnek éreztem magam a tartanszoknyában – amit mellesleg valaki leöntött piával és nehéz volt kimosni – és a vörös harisnyában. 
Rémisztő volt látni, hogy egy velem egykorú nő mennyire más lehet. Egy pillanatra még a hajamhoz is odakaptam, hogy nem szentségtörés-e ilyen fejjel bemenni, de aztán arra gondoltam, hogy az kimagyarázható. De az, hogy egy zárdába valaki ilyen színesen jöjjön… Az kevésbé. 
Azt hiszem, ezen a nő is elgondolkozott, mert egy ideig nézett, majd megkérdezte:
- Kihez jött? – amilyen komolyan beszélt sokkal idősebbnek hatott, pedig a bőrén, a vonásain és a szemén látszott, hogy fiatal.
- Nem tudom, kit keresek. Inkább információt. Heidi Claudel miatt jöttem.
- Ó. Akkor azt hiszem, behívhatom. 
- Miért, amúgy nem? Lehet, hogy a racionális elméletek meghazudtolásának találom a hitet, de attól még tanultam hittant. – vágtam rá, mire azt hiszem, megijedt.
- Jöjjön, talán tudunk válaszolni a kérdéseire.
Az ajtón belépve egy szegényes előcsarnok tárult elém. Talán egyben ez volt a könyvtár is, mer több könyvespolcot is felállítottak, és néhányan ott olvastak.
- Elég kicsik a közösségi tereink. – magyarázta a nő. – A hatalmas zárda hétnyolcadát a lakórészek teszik ki, de még így sem fér be a rend minden alázatos szolgája.
- Heidi Claudel is kint maradt. 
- Igen, ő St. Laurentből jött, azt hiszem. Az egy remek hely volt. Nagy kerttel, egy tisztább levegőjű helyen, egy barátságosabb zárdában. – magyarázta. Elhagytuk az előcsarnokot, egy megviselt falépcsőn vezetett fel. 
- Tudna-e nekem esetleg olyan embert mondani, aki közel állt Heidihez?
- A szülei. Tudja, nagyon szerette őket. Itt bent nem igazán tudom, én a könyvelést intézem, meg egyben minden pénzüggyel kapcsolatos munkát.
- Gyakorlatként? – kérdeztem. Oké, lehet sértő volt. 
- Nem, egy hónapja már teljes munkaidőben.
- Elődiploma? – nem volt kedvem magázni, ha már egyszer fél év különbséggel végzünk. 
- Az. 
Az első emeleten egy kis, irattartókkal teli szobába vezetett. 
- Látom, itt aztán megy a könyvelés. – szólaltam meg. – Feltűnt, hogy nem nevezi „nővérnek” az apácákat.
- Nézze, a hátuk mögött nem, de ha szemtől szemben vagyok velük, akkor igen. – válaszolt. – Szóval, miért van itt?
- A McGill kórházában dolgozom, ott fekszik jelenleg Heidi. Tegnap tudtam vele beszélni is. Kiderültek dolgok, nekem pedig az a dolgom, hogy meggyógyítsam. Ezért fogok kérdezni. 
- Ne haragudjon… - nézett felém – De elég fiatalnak tűnik ahhoz, hogy orvos legyen. Egy nővér nem kérdezősködne.
- Számítottam erre. – sóhajtottam. – Ötödév, medikai gyakorlat és pluszmunka, mert kollégista vagyok. Heidinek elég különös allergiája volt. Ha esetleg beszélhetnék valakivel, aki ismerhette a szokásait, akkor talán többet megtudhatnék erről.
- Itt senki sem jár kórházba. Mindenki Isten gyógyításában bízik. 
- Elég baj. – mondtam ki a véleményem. 
- Szerintem is.
- És amikor Heidit öt éve megerőszakolták? – tettem fel a kérdést.
- Akkor én még nem voltam itt. – tette fel a kezét.
- Oké, de valakivel csak láthatta. – akadékoskodtam. Az emberek társas lényeg, ez bizonyított. 
- Mint mondtam, én idebent dolgozom. Ezek a nővérek nem éppen elfogadóak. Engem sem igazán tűrnek meg a közelükben. Ezért egész nap idebent vagyok.
- Micsoda közösség. – gúnyolódtam. – Szóval semmilyen orvosi papírja nem volt? Tényleg?
- Nem.
- Azt megtudhatnám, hogy hol volt a szobája a régi zárdában?
- Miért? – kérdezett vissza. Nem volt szimpatikus.
- Mert ha megtudom, milyen behatások érték, honnan fújt a szél, kik mellett lakott, mennyit kellett lépcsőznie… Akkor közelebb jutok ahhoz, miért olyan az állapota, amilyen. – hazudtam.
A nő sóhajtott, majd elővett egy hatalmas, „St. Laurent” feliratú aktát, és fellapozta a „C” betűnél. 
- Heidi Claudel 315. Ennyit mondhatok, de nem tőlem tudja. – mondta, és az ajtó felé biccentett. 

Kérdések:
01. Milyennek tartjátok Novát? Egyetértetek vele? Kellene-e nyomoznia, vagy sem?
02. Mit gondoltok, milyen szerepet fog játszani Ella a történetben?

2015. január 20., kedd

Cinquième Prix

Hy Housers!
Vége a felvételinek, már csak a szóbelik vannak hátra. jelentősen csappant az órarendem, aminek nagyon örülök, és kezd helyreállni az életem is, ha ezt annak vehetjük...
Egy ideig még nem lesz rész, mert nem tudom, mikor kaphatom vissza a gépem töltőjét, amin a részek vannak. Nem is lenne baj, ha nem lenne teljesen lemerülve, a vezeték meg nem szakadt volna el...
Amúgy, ha kíváncsiak vagytok rá, a magyarom nagyon jó lett, és már amiatt sem vagyok depressziós, hogy a matekom az ötvenből valószínűleg csak negyven pontot ért el.
Ezt a díjat a Before blog írójától Just Me-től kaptam, köszönöm neki!

^ 10 dolog rólam ^^

01. A kedvenc számom a Theory of a Deadman-tól a Bad Girlfriend.
02. Azon gondolkozom, hogy mi legyen a blog trailer-jének zenéje, a The One, vagy az Angel. De szerintem az előző lesz.
03. Nyelvi (angol) előkészítős matematika (reál) szakos osztályba fogok jelentkezni.
04. Ötödikes koromban döntöttem el, hogy egyszer a matematikával szeretnék foglalkozni.
05.  Odavagyok a cipőkért és a táskákért. Meg persze a kabátokért.
06. Nem gondoltam volna, hogy ez a blog fog valaha huszonnyolc embert érdekelni.
07. Alig várom már, hogy jövőre (ha felvesznek) azt mondhassam: "Nyelvi előkészítős matematika tagozatos osztályba járok!"
08. Aki még nem tudná, kritikus vagyok a KKK-n.
09. Jelenleg a Párválasztó 2.-t olvasom, és a Long way down-t, Nick Hornby-tól. Igen eredeti nyelven, bár annyit csaltam, hogy megvan magyarul is szükség esetére. :3
10. Végig fogom csinálni a 2015-ös olvasás kihívást. Már három dolgot kipipáltam rajta, most olvasom a trilógiát (A Párválasztó lesz az).

^^ 10 válasz ^^

01. Hogyan viszonyulsz a régi zenékhez? (pl.: Nirvana, Beatles, Guns n' Roses stb.)
Én szeretem a régebbi zenéket, bár van, amit a mostaniból sem vetek meg. A régebbiből is a nyolcvanas évek zenéje a mániám. Ki ne őrülne meg egy Top Gun Soundtrackért?

02. Milyen műfajú zenéket szeretsz?
Rock minden mennyiségben. Néha hallgatok popot is, de azt kevesebbet. Régebben pedig megőrültem Jim Brickman zongoradarabjaiért, a Coming Home és a Rocket to the moon még mindig nagy kedvenc :3

03. Nézel sorozatot/kat?
Még tavaly megszámoltam, akkor összesen negyven sorozatot néztem, idénre ez megváltozott, viszont aktuálisan mindig tartok maratont. miből a legjobban naprakész vagyok az a Castle, azt oda-vissza láttam, most pedig egy Dr. Csont és kettős ügynök maraton kellős közepén vagyok. Utána ugyanígy maratonba három sorozatot akarok még végignézni: a Gyilkos elméket, a Gyilkos számokat (matek szak... :D) és a Dr. House-t, ami egyébként nagy kedvenc, de ismételni sose árt...

04. Szereted a fekete színt?
Igen, nadrágot például szinte csak feketét hordok.

05. Milyen színek harmonizálnak a stílusodban?
Fekete, bordó, sötétkék, sötétzöld.

06. Hány blogod volt eddig?
Elég sok, de a legtöbbet nem fejeztem be. Most kevesebb van, velük boldogulok. :)

07. Van a környezetedben olyan személy akit legszívesebben megfujtanál, de mégsem?
Van, hát. De szerintem mindenkinek.

08. Mennyire vagy életvidám?
Én nagyon hangulatember vagyok, gyorsan hatnak rám a külvilág ingerei.

09. Elítéled a homoszexuális embereket?
Nem.

10.Van fogadalmad 2015-re?
Igen. Először is, hogy elolvasom a Harry Pottert. Másodszor hogy meg is nézem. Aztán, hogy befejezem az olvasás kihívást. Aztán, hogy december 31-ig minimum befejezem a Fogadomot. Nem azért, mert utálom, hanem hogy végezzek vele, és következhessen a trilógia második része a "Mert megfogadtam". Már tudom is, mi lesz a sztori...

És akkor a minden díj végére ígért Montreal-kép...




2015. január 13., kedd

Pardon!

Sajnálom, de mint láthattátok, nincs rész. A legfrissebb oka, hogy a gépem, amin a Word-dokumentumom van, nem használható, mert elszakadt a töltőben a vezeték, így maximum két percre tudom bekapcsolni. Emellett pedig ezen a héten felvételizek, így az időm vajmi kevés. Sajnálom, de a jövő héten igyekszem valami hosszabbal pótolni.