Maison
L'historie
Recommendation Acteurs
Parties
La Ville
Les prix, les réalisations
Livres et Films
Mon autre blog
L'écrivian

2015. december 2., szerda

17. Chapitre

Hy Housers!
Itt vagyok a nyelvvizsgám véghajrájában, szóval tessék nekem nagyon szurkolni pénteken és szombaton, ugyanis nagyon fontos nekem a dolog. Mellette igyekszek írni természetesen, jövő héten még havi kömál beküldési határidő, utána az utolsó hetet még meghajtjuk, aztán karácsonyi vásár Pesten, Sopron, szilveszter Pesten, félév, és már félév is... Sajnos idén nem ülhetek a valagamon egész félévzáráskor, ugyanis ez egy nehezebb iskola, tanulni is kéne, szóval most meghajtom magam, aztán kiderül. Más kérdés, hogy be fogom Neki bizonyítani, hogy nélküle se vagyok hülyegyerek.
Ez a fejezet kicsit rövid lett, 1700 szó, de úgy éreztem, itt most nem tudok Nektek többet adni. Nyújtani nem akartam, én így jónak találom, remélem, ti is hasonlóan lesztek vele.
Jó olvasást!
xXx. Alice

^.^


"Ez az élet egyik nagy tragédiája: hogy valami, valami mindig történik."
Elég hideg volt a kórházban, amit nem tudtam mire vélni. Csak a kórtermekben volt élhető a helyzet, de ott is minden betegnek plusz takarót kellett adnunk. A nővérpult alatt ültem a szőnyegen, a radiátornak dőlve, amiből alig volt érezhető meleg, és egy Heidi állapotának javulását mutató naplót bújtam. Megígértem Dumontnak, hogy beviszem neki, amint megkapom, de előtte át szerettem volna nézni, mit is tartalmaz.
Nem volt túl meglepő a tartalma, untam is. A felében rám hivatkoztak, a másik felében Madsonra, senki új nem vett részt a kezelésben.
Kezdtem úgy érezni, hogy túl sok időmet és energiámat emészti fel az, hogy egy gyilkossági kísérlet végére járjak, ami nem is halad semerre. Oké, beszállt az SQ, de tudtam, hogy ők innentől saját maguknak fogják követelni az egészet. Olyan volt lassan, mint a nyújtott tészta – a cukrász hasonlatok természetesen Martintól vannak –, folyamatosan csak a már tudott tényeket ismételgettük, semmi új nem jött, ami esetleg segíthetne. Második (már nem volt kedvem neveket jegyezgetni. Heidi így is elég személyes lett) ugyanazokat produkálta, akárcsak Heidi, és amellett, hogy az elején megvolt az elméletem a regényekkel, kezdett halványulni, de még mindig kitartottam a hasonlóságok mellett.
Az elmúlt hónapokban észrevettem magamon a dekoncentráltság jeleit, így joggal vártam már a nyarat. Munkaképes ember voltam, de azért kezdtem úgy érezni, hogy az eredeti céljaim elvesztek a nyomozás során. Újra és újra emlékeztetnem kellett magam arra, hogy én valójában patológus akarok lenni, elismert és ünnepelt tudós, aki megválogathatja, mit tesz meg és mit nem. Ebbe pedig nagyon nem fért bele a dolog, de ha belegondolok, még Martin se, hiszen egy független nő nem függ egy férfitól, én pedig kezdtem az irányába érzelmi függőséget érezni.
Megérkezett a váltásműszak. Anne belépdelt a pult mögé, így mehettem. Nem volt kedvem átöltözni, mivel az öltözőkben nagyon hideg volt, így inkább csak fogtam a ruháim, beraktam a táskámba és átsétáltam a kollégium épületébe.
A szobába beérve sötétség fogadott, ami azt jelentette, hogy Becca bulizik. Így is volt rendjén, elvégre péntek este volt, és neki ekkor ez volt a rendes, megszokott tevékenysége. Ledobtam a cuccokat az ágyra és beálltam a zuhany alá. Kellett már.

Éktelen hanggal kezdődött a kiáltozás, amire azonnal visszafordultam a folyosón. Két nővér rohant be azonnal Heidi szobájába, és gondolkozás nélkül mentem utánuk. Üvöltözés hallatszott, mögöttem megindult az ügyeletes orvos is.
- Mi történik? - kérdeztem. Heidi rángatózott, de nem tudott beszélni, csak értelmetlen szavak csúsztak ki a száján.
Eléggé megijedtem, nem értettem, mi történhetett, de szerencsére az ügyeletes orvos már intézkedett. Én közben feltárcsáztam Madsont, hogy jöjjön action van, de mire visszaértem a kórterembe már el is csendesedett.
- Thompson, azt hiszem elveszítjük. - mondta az ügyeletes. - Leállt a szíve. Nem éleszthetjük újra.
- Merthogy? - kérdeztem vissza ingerülten.
- Mert ezt hagyta meg. Nem újraéleszthető.
- Basszameg, egy gyilkossági kísérlet szemtanújáról beszélünk! - akadtam ki. - Mennyije van?
- Pár órát mondok.
Egyszerűen képtelen voltam akármit is reagálni a helyzetre. Legszívesebben agyoncsaptam volna a szobában álló összes embert, hogy ezt mégis hogyan, miért és egyszerűen ilyen gyorsan össze lehetett hozni? A kezem ügyébe került kiürült kávéspoharat összeroppantottam és a padlóra dobtam. A vékony műanyag szinte nem is hallatott hangot, de a dühömet sem csökkentette.
Amilyen gyorsan csak lehetett, mindenkit a helyszínre trombitáltam. Tierney és Martin együtt érkeztek, vélhetőleg találkoztak a hallban, Dumont késett kicsit, Clarknak pedig hírét se hallottuk. Természetesen Madson már az ágy mellett terpeszkedett, mintha éppen nagyon a megoldáson gondolkozna, de körülbelül az járhatott a fejében, hogy haljon már meg, és mehessen sajtótájékoztatót tartani.
Álltunk a folyosón, amíg a pap feladta neki az utolsó kenetet. Addigra beállított Clark egy friss, még éppen meleg papírral, miszerint az SQ boncolhatja fel a hullát, erre Dumontot kéri fel főnökként, közreműködőként pedig Jacques Tierneyt, Martin McCordot és Nova Thompsont.
- Kicsit triviális nekem ez az összeállítás. - nézett ránk Madson. Engem sose bírt, Tierneyt se, Martint meg jószerivel nem is ismerte, és szerintem az se esett le neki, hogy feldobtuk a labdát az SQ-nak.
- Ez van. - vettem ki a kezéből, majd a szemébe néztem. - Ezt kell szeretni.
A pap kijött a szobából. Itt már tudtam, hogy eljött a vége, nem tehetünk semmit, ha a szentírás se ébresztette fel, mi se fogjuk. Martinon észrevettem, hogy nagyon csendben van, lehorgasztott fejjel állt közöttünk, meg se szólalt. Őt vélhetően lesokkolta az ügy, amit nem értettem, hiszen ő maga is orvosnak tanul, de megszokhattam már, hogy ő jóval bonyolultabb annál, mint hogy én, egy túl racionálisan gondolkodó egyén megértsem.

Heidit végül lekapcsolták és hivatalosan is halottnak nyilvánították, így körülbelül minden reményem elszállt, hogy kiszedünk belőle valamit is. Új megoldások után kellett néznem, így amíg a többiek gyászolva álltak az ágy mellett már vettem a kabátom. Nem szabad leragadnunk a haláleseteknél. Csak hátráltatnak. Hány katonát lőttek le, miközben a halott társát bámulta? Nem akartam halott katona lenni. Amíg nem halt meg senki, orvosi játszmának tűnt. Innentől kezdve vérre megy. A műtőket elnézve, szó szerint.

Nyitódott az ajtó az SQ-n belüli irodában. Felnéztem a hangra. Martin, Tierney, Dumont és Clark léptek be rajta, és erősen meglepődtek, gondolom nem sejtették, hogy itt találnak. Az egyik begurított boncasztalon ültem, a kezemben Heidi aktáit olvasgattam, de Másodikon gondolkoztam.
- Hát te?
- Alternatív lehetőségeken gondolkozom. Elég ihlető a hely. - jegyeztem meg, körbemutatva. Valójában cinizmusnak szántam, mivel sivár, tipikus fehér, kissé rendetlen iroda volt, de Clark úgy néz ki, nem vette a lapot, mert megköszönte.
- Na, és ez az ihlető környezet segített? - kérdezte Dumont.
- Nem. Valahogyan nyomoznunk kéne. Gyanúsítottat találni. Heidi múltjában turkálni. Ella megint hol kujtorog?
- A zsarukkal van, mivel gyilkosság lett az ügy.
- Idetolhatnák már azok is a képüket, hátha tudnak valamit.
- Elég indulatos vagy. - nézett rám Tierney.
- Mert haladnunk kéne, azt hiszem.
- Jólvan. Most azt fogjuk játszani, hogy amint lehet, a kedvenc Marzinunk és Novánk megkeresi Ellát a helyi rendőrségen, elhoz mindent, amire az van írva, hogy Heidi Claudel, az se érdekel, ha egy másikról van szó. - jelentette ki Dumont. - Aztán szépen átnyálazzuk gyerekek, olyanok leszünk mint a krimiregények buzgó laborosai, CSI-osok, engem nem érdekel mihez hasonlítjátok magatokat, még idén szeretném ezt lezárni, vegyétek úgy, hogy addig nem kaptok diplomát, amíg elő nem szeditek, ki is áll emögött. Kvittek vagyunk?
- Természetesen. - válaszolta Martin. Én is bólintottam.
- Akkor hajrá, lehet menni, nem tudom, mire vártok, fussatok, fiatalok vagytok, előttetek az élet. - tapsolt kettőt, mire leugrottam az asztalról és Martin is felvette a kabátját.
- Pillanat. - állt meg. - És addig ti?
- Természetesen scrabble-özni fogunk, mint mindig, ha a buzgó, fiatal segítőinkre várunk. - közölte Dumont. Először azt hittem, viccel, aztán elővett az asztal billentyűzetpadjáról egy scrabbledobozt engem pedig leesett állal Martin hurcolt ki a teremből.

Martin felhívta Ellát, hogy vigyen be minket, aki természetesen boldogan beleegyezett. Olyan volt, mint egy antiszoc kiskutya, aki nagyon örül, ha a gazdáig foglalkoznak vele. Csak hát, nem szerettem volna ha engem a gazdájának tekint, pláne Martint ne tekintse annak.
Viszonylag lassan találtunk parkolóhelyet, de Martin nagyon nyugodtan tűrte, ami elég szimpatikus hozzáállás volt, mivel kevés ilyen férfit ismerek, aki tud nyugodtan parkolni.
Ella már várt minket és egy rövid ellenőrzés után felmehettünk a rendőrség második emeletére. Tipikus volt, kissé mint a filmekben, egybenyitott terek, ide-oda rohangáló emberek, papírlapok szerteszórva.
Ella egy külön szobába vezetett minket, ahol hatalmas rendetlenség volt.
- Bocsássatok meg, de most átkerülhettünk ide, mivel végre elismerték az ügyet és nem kell kint dolgoznunk rajta. Szóval még pakolunk. Adom a dolgokat, csak lassú a fénymásolás.
Ellát a kórházban már korábban látott két rendőr folyamatosan követte a tekintetével, főleg az egyik, úgy néz ki, nagyon érdekelte. Ella mintha észre se vette volna, körülöttük forgolódott, akár egy jó titkárnő.
- Heidit mikor boncolják? - kérdezte.
- Azt ne próbáld beadni nekem, hogy meg bírnád nézni. - vetettem közbe.
- Csupán érdkelődtem.
- Holnap. - adott Martin normális választ. Nekem nem volt hozzá kedvem.
- Lehet, hogy elmegyek. Jót tenne, ha ilyet is látnék.
- Oké. Szólj, és akkor elintézzük. - mondta Martin. Kezdett kinyílni a bicska a zsebemben. Nem léphet a felségterületemre.
- Jó, ez csodálatos, de szerintem induljunk vissza. Dumonték nagyon halálra szókirakósozzák már magukat. - forgattam meg a szemem. Gyerekes ötvenesek.
- És a fénymásolatok? - kérdezte Ella.
Oké. Igen, elmentem volna anélkül, ami miatt odamentünk.
- Mikor lesznek kész?
- Pár perc. Isztok kávét?
- Mennyire erős? - kérdeztem.
- Nagyon. - jött a válasz kórusban.
- Akkor igen.
Martin kiment, hogy segítsen Ellának behozni az öt csészét, én pedig egyedül maradtam a szobában. Idegelő volt kicsit, hogy az összes férfi engem bámult, de egye fene, ha Ella nem illegeti magát nekik, akkor kell egy alternatív ember. Egyetlen egy volt olyan bátor, hogy megszólítson.
- Hogy hívják? - furcsa volt a magázás, de gondolom megszokták.
- Nova Thompson. - igyekeztem úgy válaszolni, hogy felfogják, nem tervezek velük társalgást.
- Maga is pszichológiát hallgat?
- Nem, én jövő ilyenkor már gyakorló orvos leszek. - válaszoltam.
- Valóban?
- Igen.
Elég érdekes volt, hogyan próbál egy ötvenes dialógust folytatni velem, amikor nem volt hozzá éppen kedvem. Szerencsére Martin hamar megérkezett, Ellával, aki a kezembe nyomta a kávét, amíg a másoló dolgozott.
Próbáltam sugallni a masina felé, hogy siessen. Hát, nem jött össze, viszont tíz perc múlva már indulhattunk is. A portán elköszöntünk Ellától, a látogatóigazolványokat visszaadtuk, és a kocsihoz csúszkáltunk a hidegben. Montréal még éppen kezdett felébredni, így, március közepén és az időjósok nem mondták, hogy több fagy lenne már ebben a félévben, úgyhogy nyugodt szívvel döntöttem úgy, hogy a hétvégén el kéne pakolnom a legmelegebb kabátaimat.
Az SQ-hoz visszaérve ledobtam az asztalra az irattömböket, elég diadalittasan, mondván megszereztük.
Dumont – mintha az ő érdeme lenne – nyúlt bele a kupacba és találomra kihúzott egy lapot. Nem látott rajta számára érdekes információt, így arrébb dobta.
- Osszuk fel. Kórtörténet. Novának adnám, de ő elfogult. Charles? - nézett Clark felé.
- Jó. Esetleg valaki az élettörténet?
- Én elviszem, ha kell, Novával megoldjuk. - vállalta be Martin.
- Ella minden pszichoszart megkap, Jacques te boncold, én meg beszélek a családjával. Említhetem nekik, hogy Nova Thompsont ismerem, vagy annyira megutáltattad magad, hogy inkább ne?
- Mehet. Talán nem haragszanak, amiért keresem a lányuk gyilkosát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése